desszert
gluténmentes
krém
macaron
mandula
A legegyszerűbb macaron
Macaroont készíteni bizony nem egyszerű. Sok szabály van, amit be kell tartani, de ha az alapok stimmelnek, biztos a siker.
Jó pár receptet elolvastam és kipróbáltam, de most azt osztom meg, ami nekem bombabiztosan bevált. Ez nem más, mint Pierre Hermé desszert-zseni alapreceptjének egy kicsit egyszerűsített változata.
Feltételenül szükséges eszközök
mérleg
sütőpapír
habzsák (ezt celofánból is készíthetünk)
Hozzávalók
15 dkg mandulaliszt
15 dkg porcukor
5,5 dkg pihentetett tojásfehérje (Mindenképp mérjük ki, ha mégsem megy, akkor ez kb. 2 nagyobb vagy 3 db kisebb tojás fehérjéje.)
15 dkg porcukor
3,8 dkg víz
5,5 dkg pihentetett tojásfehérje
Előkészítés
A tojásfehérjét a hűtőben, folpakkal légmentesen lezárva min. 2-3 napig pihentessük, majd szobahőmérsékletűen használjuk fel. Tapasztalatból mondom, hogy pihentetés nélkül nem fog sikerülni a macaron!
Egy sütőpapírra körzővel kb. 3 cm átmérőjű köröket rajzolok, egymástól min. 2 cm-re. Ez lesz a minta, így könnyebb azonos méretű macaronokat készíteni.
Elkészítés
A mandulalisztet és az első adag porcukrot szitáljuk át.
Keverjük hozzá az egyik adag tojásfehérjét egy spatula (vagy fakanál) segítségével. Ekkor adjuk hozzá az ételfestéket is, ha színes macaront szeretnénk. (Én a Tescoban szoktam venni, kb. 100 Ft - Szilas Max Color a neve.)
A második adag porcukrot és a vizet öntsük egy lábosba. 118 fokig kell melegíteni hivatalosan... gondolom nektek sincs otthon cukorsziruphőmérőtök... :) Szóval addig kell forralni, amíg a cukor teljesen fel nem olvad és be nem sziruposodik, de még nem szineződött el.
Verjük fel habbá a második adag tojásfehérjét, majd lassan csurgassuk hozzá a cukorszirupot.
Ha a cukorszirupos - fehérjés massza visszahűlt annyira, hogy nem égeti az ujjunkat, ha beledugjuk, akkor forgassuk hozzá a mandulás keverékhez. Itt is az előző szabály érvényes: selymes, enyhén folyós masszát kell, hogy kapjunk. Nem szabad túlkeverni!
A masszát töltsük habzsákba és nyomjuk a sütőpapírral bélelt tepsire.
Hagyjuk állni 30 percig sütés előtt. Ekkor kicsit kiszárad és ettől kapja majd a ropogós külsejét.
A sütőt melegítsük elő körülbelül 160 fokra. Ne használjunk légkeverést!!!
A macaronokat 10 percig kell sütni: 5 percig csukott ajtónál, majd 5 perc után támasszuk ki a sütő ajtaját résnyire egy fakanállal és még 5 percig süssük így.
A sütési idő lejárta után azonnal vegyük le a sütőpapírról a macaronokat és hagyjuk kihűlni.
A töltelék
Nekem a csokis málnás és a fehércsokis maracujás töltelék a kedvencem.
Csokis málnás töltelék:
2 evőkanál málnapüré
5 dkg étcsoki
0,5 dl tejszín
A tejszínt és a málnát külön külön óvatosan forráspontig melegítem (de nem forralom fel). Hozzákerem a csokihoz, ami ettől megolvad. Homogén masszává keverem. A hűtőben 1-2 órát pihenve eléri a sűrű krém állagot.
Maracujás - fehércsokis töltelék:
2 evőkanál maracuja püré ( kb. 1-2 gyümölcsből)
0,5 dl tejszín
5 dkg tejcsoki
Az eljárás ugyan az, mint a csokis málnás ganache esetében.
0 vélemény