Ezt az ételt nem csak grillen, hanem roston, vagy serpenyőben sütve is elkészíthetük. A legfinomabb akkor lesz, ha legalább 24 órát hagyjuk állni a pácban és nem sütjük sokáig, nehogy kiszáradjon. A lime, a bors, az olaj, a chili, mind átjárják a húst, és külön élvezet, amikor egy-egy egészben hagyott korianderre ráharapunk evés közben, és az apró ízbombaként robban a szánkban!
Egy főre egy csirkemellet számíthatunk. Alaposan megmossuk, majd vékony szeletekre vágjuk.
Elkészítjük a pácot:
4 csirkemellhez
2 lime levét kifacsartam,
3 gerezd fokhagymát és egy
3 cm hosszú gyömbért finomra vágtam.
Egy kávéskanál egész koriander,
kevés cayenne bors és
némi őrölt, füstölt csilipaprika került bele, majd
4 evőkanál olívaolajjal alaposan elkevertem.
Beleforgattam a csirkemelleket, lefóliáztam és 1,5 napot hagytam a hűtőben érlelődni. Ha ennyi ideig pácoljuk, maximum 3-4 perc sütés elég is neki. Ne szárítsuk ki a húst! Mivel a pácba nem tettem sót, utólag sózhatjuk.
Grillen burgonyát sütöttem mellé: fejenként 2 db-ot fél cm vastagon felkarikáztam (nem hámoztam meg), megszórtam sóval, csöpp lime-al és olívaolajjal, majd a grillrácson a hús mellett ropogósra pirítottam.
0 vélemény