Filemons Cream

Juhtúrós- sütőtökös canelloni


Canelloni tészta isteni fűszeres sütőtökkel töltve és ricottás-juhtúrós mártásban megsütve. Édes, sós és fűszeres...és igazán őszi. A szerecsendió pedig egyfajta édes csípősséget ad hozzá. Tudom, tudom, nincs benne hús, nekem nem is hiányzik, de aki ragaszkodik hozzá, az adjon a tökhöz pirított darált húst.

Hozzávalók 4 személyre:

1 doboz canelloni tészta
2 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors
szerecsendió
25 dkg ricotta
25 dkg juhtúró
2 dl főzőtejszín
4-5 dl víz
15 dkg parmezán

A sütőt 180 fokra előmelegítem.
A sütőtököt meghámozom, kivájom a közepéből a magokat, felkockázom és sós vízben puhára főzöm (max. 15 perc).
Eközben a hagymát és a fokhagymát apróra vágom. Kevés olajon megpárolom a hagymát, majd hozzáadom a fokhagyma felét is. A tököt leszűröm és pürésítem, ezután kanalazom csak a hagymához. Bőségesen sózom és borsozom, majd megszórom egy mokkáskanálnyi szerecsendióval. Felforralom.
Egy másik magas falú serpenyőben, vagy wokban felforralom a ricottát, a juhtúrót, a tejszínt és a vizet. Ezt is sózom, borsozom, szerecsendiózom.
A canellonikat ( nem kell megfőzni!) megtöltöm a tökös masszával, és egy kivajazott tűzálló tálba (jénaiba) sorakoztatom őket. Nyakon öntöm a tejszínes túrós keverékkel és megszórom a tetejét parmezánnal. 30 percig sütöm.


You Might Also Like

0 vélemény

Flickr Images