Filemons Cream

Paradicsomos-parajos canelloni

Canelloni tészta


Mennyei tésztás - húsos - spenótos - bazsalikomos  igazi olasz csoda. Én kellően lusta vagyok ahhoz, hogy konzerv vagy dobozos paradicsomot használjak ehhez a recepthez, de ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy friss paradicsomból készítse, ám legyen. Nyugodtan főzhetjük csirke, vagy marha, vagy sertéshúsból is, a lényeg, hogy darált hús legyen.
Először vagy jó fél órát is pepecselgettem a canelloni tészta megtöltésével (kiskanállal próbálkoztam és persze a fele mindig mellé ment), aztán rájöttem, hogy bármilyen tiszta, zsírálló zacskóba ha beletöltjük a ragut és kivágjuk a csücskét, akkor pillanatok alatt megtölthetem anélkül, hogy fülig maszatos lennék.
Másik titok a bazsalikomban rejlik. Nyár végén az összes friss bazsalikomot leszüreteltem anyukám konyhakertjéből, megmostam, csak a leveleket tartottam meg. Jó alaposan lecsöpögtettem, majd bedobtam a turmixba és ráöntöttem olívaolajat, majd pépesre turmixoztam. Egy része ment kis edénykékben a fagyasztóba, egy része a hűtőbe. Így tél közepén is van mindig "friss" bazsalikomom.

Hozzávalók 4 főre:

egy doboz canelloni tészta
25 dkg fagyasztott parajpüré
40 dkg darált hús
1 db paradicsomkonzerv
0,5 l paradicsomlé (ízesített)
3 gerezd fokhagyma (apróra vágva)
1 fej lilahagyma (apróra vágva)
só, bors
bazsalikom
egy marék reszelt parmezán sajt

A hagymát olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a húst és sózzuk, borsozzuk. A csirke és sertéshús esetében 4-5 perc után, a marhahús esetében 15 perc után rákanalazzuk a paradicsompürét, majd úgymond zsírjára pirítjuk. Akkor jó, ha látjuk, hogy a paradicsompüré összeállt és az edény szélére kiült egy kis zsír. Általában nem több 1-2 percnél, de közben folyamatosan kevergetni kell. Felöntjük annyi vízzel, amennyi a paradicsompüré volt (én mindig a konzervében mérem ki), majd beletesszük a felolvadt parajpürét. Ha szükséges, önthetünk hozzá vizet, hogy le ne égjen, viszont figyeljünk, hogy a végén sűrű ragut kell hogy kapjunk. Így pároljuk addig, amíg a hús megpuhul. A fokhagymát és az olasz fűszereket csak a vége előtt pár perccel adjuk mindig hozzá, mert különben elveszítik ízüket.
Miután kész, hagyjuk kicsit hűlni. A tésztát ne főzzük meg, mert a nyers, kemény pastába kell betölteni a szószt. Egy magas falú, olívaolajjal kikent tűzálló tálba helyezgetjük a megtöltött canellonikat, majd ráöntünk ennyi paradicsomlevet, hogy elfedje. Megszórjuk parmezánnal, és 180 fokon kb 25 percig sütjük. Egy főre 5-6 darabot számolhatunk.

You Might Also Like

0 vélemény

Flickr Images